HTML

Ingatlaneladás Magyarországon

Ingatlan vásárlással kapcsolatos negatív (jelenleg csak az van) tapasztalataimat osztanám meg azokkal, akik még nem őrültek ebbe bele.

Friss topikok

Címkék

Archívum

Érd, Kőműves utca

2012.07.06. 18:25 prady

A mai napon még mindig ugyan az a hirdetés fogad mindenkit, ami alapján mi is felhívtuk a tulajdonost.

Magánszemélyek adatait kihagyva, de a hirdetést csatolva leírom az esetet. A hirdetés pdf-je itt.

A telefonszámot felhívtam, egy úton lévő újságíró Úr szólt bele, rövid egyeztetés után kiderült, hogy a lányáé az ingatlan, aki Németországban él, vele kell egyeztetnem. Elkértem a számát felhívtam, megbeszéltünk mindent, majd visszahívtam az Édesapját, hogy közöljem vele, mindent megbeszéltünk, szívesen megnéznénk a házat közelebbről is. Azonban pár kérdést még előtte feltennék, csak a szokásosak, mint egy Columbo sorozatban.

- Ugye olyan a ház, mint a képeken, nincsenek rejtett meglepetések?
- Egy kicsit gazos, mert nem laknak ott. Volt egy bérlő, aki a kiköltözéskor itt-ott leverte a vakolatot, de könnyen helyre hozható a dolog.
- Csendes helyen van, jó a megközelítése?
- Igen, nagyon jó helyen van és gyönyörű a panoráma.
Az Úr hozzátette, hogy a házat az OTP egy éve 76 Millióra értékelte, de neki gyorsan el kellene adni. Nincs semmi baj az ingatlannal, erről biztosított, hiszen Ő neves újságíró, nem lenne jó, ha hírbe hoznák, hogy át akarja verni az embereket. Akkor éppen Ő Nagyatádra tartott, két nappal későbbre beszéltünk meg egy találkozót, de megkérdeztük, hogy előtte kívülről megnézhetjük-e. Megadta a pontos címet, mi pedig elindultunk.
Az összeg, amire a bank értékelt nem hagyott nyugodni. Úgy gondoltam, hogy ez vagy egy nagy átverés vagy tényleg ennyire kell a pénz és nincs idejük várni.
A telek tényleg gazos volt, de ezzel semmi baj, hiszen a ház értékéből ez nem von le semmit. Szép nagy kapu, masszív kerítés és egy kívülről nem túl egyedi ház fogadott. De úgy gondoltuk 28-ért ez így rendben is lesz.

Vártuk, hogy elteljen a két nap. Elmentünk a házhoz. (Bár csak ne tettük volna..)
Az első probléma az volt, hogy a bejárati zár nem működött, lötyögött az ajtóban, körülötte mintha szétverték volna az ajtót. A szomszéd!!-tól kaptunk a végén kulcsot, hogy bejussunk, nagy nehezen sikerült.
A beltér katasztrofális volt (hangsúlyoznám, hogy az adatlap szerint egy luxus kivitelű házat tekintünk meg)
- A képeken látható piros falazati elemek gipszkartonból készültek, több helyen a sarkokon öklömnyi lyukakkal.
A fürdőben lévő sarokkád minden króm eleme szarrá oxidálódva, a kád szétesve, a fúvókák tönkretéve.
- A konyha elemekből össze tákolva, minden mozog, semmi sincs a helyén, zsír piszok és ételmaradékok mindenhol megpenészesedve. A hátlap nem csempe, csak egy matrica a falon. Förtelem.
- A lenti kamra helyiségbe bezárta az előző tulaj/bérlő a kutyáját, aki ezt nem bírta sokáig, fej nagyságú lyukat rágott rá!!!
- A nyílászárók 1980-as évekből származtak (szerintem valami bontásból sikerült ingyen beszerezni).
- Emeleti padlófűtéses szobába sima laminált parkettát raktak, ettől úgy nézett ki, mintha beázott volna a szoba.
- Küszöb helyett a laminált parkettából tettek oda egy csíkot.
- A fenti nyitott szobában a parkettán szétfolyatták a piros-zöld festéket, felvakarhatatlan.
- Fenti fürdőben óriási lyukak a csempében viszont volt egy beépített szauna.

Eddig azt hinné az olvasó, hogy finnyásak vagyunk, de nem. Mi úgy gondoltuk, beköltözünk és pár millió forint ráfordításával egy szép és otthonos házat varázsolhatunk belőle. Új konyha (legalább olyan lesz, amilyet mi szeretnénk), új járólap, ajtó, kádcsere, gipszfal bontás, stb.. 4 Millióból biztos meg lett volna. 28+4= 32 Millióból szép házunk lett volna. De...

Jött a fekete leves! Nézzük meg a garázst, ami a ház alatt van. A garázsról ugye nem látunk képet a hirdetésben, nem hiába.
A helyiség lelakatolva, kulcs nincs hozzá. Nem baj, a tulaj apukájánál volt pót lakat, mert mindig elhagyja a kulcsot, így hord magánál párat, ha a garázst meg akarja valaki nézni. Nem értettem, gondolom Ön sem érti. Le kell verni a lakatot!!! Gondoltam, hogy most ezt talán nem kellene, de megtörtént és megnéztük. Dohos poshadt szag áradt ki a garázsból. Bemerészkedve látható volt, hogy nincs gázóra és hogy valamikor itt derékig érő víz volt nem is kis ideig. Minden fal felázva (még akkor is nedves volt). A hátsó ablakon úgy vezették ki a kertbe az áramot, hogy betörték az üveget. Nem nagyon, csak egy kis helyen ütöttek rá egy lyukat, hogy átférjen a dugó.
Rossz volt belegondolni, hogy itt egy ház és gyakorlatilag használhatatlan. Mert senki sem vigyázott rá.
Megnéztük a kerti medencét, ami tele volt szeméttel, de ott egy takarítás elég lett volna, nem volt vele baj.
A nagyobb baj most jött! Az tulaj apukájának folyamatos nyüstölése. Hogy higyjük el nincs ezzel semmi gond, csak meg kell csinálni mindent. Ő mondta nekünk, hogy nem lakják. Persze!
De arról nem volt szó, hogy a gázcsonkot levágta a Tigáz, elvitte a gázórát, a vizet kikötötték, a fűtés téliesítéséről nem tudunk semmit, lehet, hogy szétfagytak a csövek. Azt sem említette meg nekünk, hogy a mélygarázst medenceként használták és fal ledobja magáról a vakolatot. És a sok-sok egyéb, amit már leírtam.

Még egyszer meg kell említenem az adatlap szerint luxus családi házat néztünk meg. Ja, most látom a panorámáról elfelejtettem írni... áá, inkább hagyjuk is.

Íme néhány fotó az igazi helyzetről:

A padlófűtéses szoba nem oda illő parkettával parkettázva:

padlofuteses_parkettas_hely.jpg

A panoráma, ami egy ici-pici erkélyről látható! Érdemes összevetni a hirdetés fotójával.

panoráma_a_kis_erkelyrol.jpg

És akkor jöjjön a mélygarázs képekben:

IMG_2124.jpg

IMG_2129.jpgIMG_2127.jpgIMG_2126.jpglyuk az ablakon.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ingatlanatveres.blog.hu/api/trackback/id/tr824633590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása